|
2009-06-14 11:31:18, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Zirkuli Péter válogatása: Katalin
Mohazöld bársonyborítású könyvecske
Helikon Kiadó 1986.
1762. június 28-án foglalhatta el az annyira áhított trónt az anhalt-zerbsti herceg stettini születésű leánya: egy palotaforradalom ekkor távolította el a mindössze néhány hónapig uralkodott III. Pétert, Katalin férjét (kit nemsokkal ezután meggyilkoltak. A harmincnégy éven át regnáló Katalin újabb területekkel gyarapítja birodalmát - orosz-török háborúk, Lengyelország első (1722), második (1793) és harmadik (1795) feloszlása -, kíméletlenül töri le a paraszti elégedetlenséget (melynek legélesebb kitörése a Pugacsof-féle parasztfelkelés 1773-74-ben), kegyencei, előbb kivált Orlov, majd Potyomkin közreműködésével vezet be diktátori módszerekkel reformokat (ún. "fölvilágosult abszolutizmus" - orosz változatban), támogat tudományos és művészi törekvéseket. Koráról legtárgyszerűbb képet egy végtelenül egyszerű eszközökkel megírt útirajz nyújt, az Alekszandr Ragyiscsevé, kiről a könyv megjelenésekor (1790-ben) Katalin így nyilatkozott: "Rosszabb, mint Pugacsov", s akit ezért Szibériába száműzött.
Alekszandr Ragyiscsev: Utazás Pétervárról Moszkvába
(részlet)
Mivel a kormányzat felismerte a könyvnyomtatás hasznosságát, ezt mindenkinek megengedte. Demivel egyúttal felismerte, hogy a gondolkodás tilalma meghiúsítja a szabad könyvnyomtatás jó szándékát, rábízta a cenzúrát, azaz a kiadványok ellenőrzését a közrendészeti hivatalra. Ennek kötelessége csak az lehet, hogy megtiltsa a lelket mérgező művek árusítását. De még ez a cenzúra is felesleges. Egyetlen ostoba közrendészeti altiszt a legnagyobb kárt okozhatja a felvilágosodásnak és sok évre megállíthatja az értelmet a maga útján: betilthat egy hasznos találmányt, útját állhatja új gondoatoknak és az emberiséget megfosztja valami nagy dologtól. Példaként álljon itt egy apróság. A közrendészeti hivatalba behoznak jóváhagyás végett egy regényfordítást. A fordító híven a szerzőhöz, a szerelmet "huncut istennek" nevezte. A mundéros cenzor, a tisztességes szellemétől áthatottan kihúzta ezt a kifejezést, mondván, "illetlen dolog egy istent huncutnak nevezni". Ha valaki nem ért valamihez, ne avatkozzék bele.
Ha egészséges levegőt akarsz szívni, told arrébb az olajmécsest, ha világosságot akarsz, oszlasd el a sötétséget, ha azt akarod, hogy egy gyermek ne legyen félénk, száműzd az iskolából a virgácsot. Az olyan házban, ahol divatban van a korbács és a bot, a szolgák iszákosak, tolvajok és még ennél is rosszabbak."
Hadd nyomtassanak ki mindent, amit akarnak. Aki úgy találja, hogy nyomtatásban megsértették, annak biztosíttassék a bírói igazságszolgáltatás. Nem tréfálok. A szavak nem mindig cselekedetek, a gondolat pedig nem bűn. Ezek II. Katalin irányelvei az új törvénykönyv számára. De a sértés akár szóval, akár nyomtatásban történik, mindenképp sértés marad. A törvény senkinek sem engedi meg a sértést, és mindenkinek joga van panaszt tenni. De ha az ember valakiről igazat mond, lehet-e azt sértésnek tekinteni? Erre nincs törvény. Mi rossz származhatik abból, ha a könyveket rendőrségi pecsét nélkül nyomtatják ki? Nemcsak hogy kár nem származik belőle, hanem sokkal inkább haszon. Hasznára lesz mindenkinek az elsőtől az utolsóig, a kicsitől a nagyig, a cártól a legutolsó polgárig.
A cenzúra mindennapos szabályai: kihúz, bemázol, megtilt, széjjeltép, eléget mindent, ami ellentétes a természetes vallással és kinyilatkoztatással, mindent, ami a kormányzat ellen irányul, minden személyeskedést, ami zavarhatja a tisztességtudást, a közrendet és köznyugalmat. Vizsgáljuk ezt meg részletesebben. Ha egy őrült képzelgései közben nem csupán szívében, de hangos szóval is kimondja: "nincs Isten, nincs Isten". De mi következik ebből? A visszhang: hang. Rezgésbe hozza a levegőt, felkavarja és elhal. Az értelmen ritkán hagy nyomot, s ha igen, akkor is haloványat, érzi létét, aki nem hisz benne. De még ha úgy gondolná is, hogy a közrendészeti altiszt felléphet e vádlóként az ő nevében? A Mindenható annak, aki kereplőkkel csap zajt, vagy félreveri a harangot, hitelt nem ad. Ő, aki villámlik és mennydörög, aki valamennyi elemnek parancsol, aki megremegteti a szíveket, viszolyog attól, hogy a világegyetem túlsó feléről valaki bosszút álljon érte, l egyen akár az a magát az ő földi helytartójának képzelő cár, aki azt hiszi, bíráskodhat az Őt ért sérelemért. Az fog felelni majd előtte.
Trócsányi György fordítása
Katalin cérnő kapcsolatban állott a francia enciklopédistákkal, levelezett Voltaire-rel, franciául jól tudott, ezen a nyelven írta meg memoárjait s drámái, történelmi beszélyei egy részét.A legtöbb lelkesedést Diderot-ból csiholta ki: a szűkölködő író - hogy gyermekéről gondoskodni tudjon - úgy döntött, eladja könyvtárát. Szándékáról közvetítők révén értesült Katalin, s válasza nem késett: "A Cárnő Őfelsége szívét meghatottság töltötte el, hogy az irodalom és tudományok birodalmában oly hírneves Filozófus, leánygyermeke iránti szeretetből meg akar válni gyönyöreinek tárgyától, munkájának kútfőjétől, pihenő óráinak hű társától." Ajánlata kedvező: tizenötezer frankért megveszi a könyvtárat (ez háromezerrel több a legjobb párizsi ajánlatnál), de az teljes egészében Diderot-nál marad, ki évi ezer frank fizetést is kap a könyvtár gondozásáért, a filozó kisvártatva megkapja még egy összegben a huszonöt évi "könyvtárosi" járandóságát - kézirataiért. Diderot mindenekfölött a kultúra istápolójához intézi hát leveléit, a tudományok pártolójának fejti ki némely tervét.
Denis Diderot leveleiből
II. Katalin Ő Császári Felségéhez
Bátorkodom Ő Császári Felségének elmondani ábrándozásaimat, hogy érezze, mi a különbség egy uralkodónő fejében megforduló fordulatok és aközött, ha egy szegény ördög fogja magát és politizálni kezd az eresze alatt. Idáig terjed annak az ereje, Asszonyom, akit filozófus névvel illetnek. Mosolyogjon rajta és ha elmosolyodik, máris elnyertem Felségedtől mindazt az elégtételt, amelyre vágytam.
Fölhozhatom Felségednek- anélkül, hogy egekig magasztalnám önmagam -, hogy mi valamennyien, úgy ahogy vagyunk, semmivel sem tudunk ennél többet. Mi sem könnyebb, mint ágyban fekve igazgatni egy birodalmat. Ilyenkor minden akaratunk szerint történik.
Igaziból és amikor munkához kell látni, azt hiszem, minden másképp fest. Felséged volt olyan jó, hogy elmondta nekem, gyakran több kötetre való írást végigolvasott, míg egyetlen jó sorra bukkant. Én csak egy negyedórányi időveszteséggel többet kívánok Felségedtől. És már ez is túlzottan sok.
Mélységes tiszteletemről biztosítom Felségedet és alázatosan mentem magam. Azért, hogy ilyen léhák a gondolataim, némilag vigasztal a történelmi igazság, amelyről alkalmam volt az eredeti iratokból tájékozódni.
Bátorkodhatom-e arra kérni Ő Császári Felségét, hogy másoltassa le ezt a rövid írást, ha méltónak találja rá és égettesse el az eredetijét?
II. Katalin dicsérete
Milyen bölcs volt Ő Császári Felsége, mikor minden állama összes tartományának megadta azt a jogot, hogy magok válasszák meg képviselőjüket! De elég erős lesz-e ahhoz is, hogy meghageyja nekik azt a szabadságot, hogy megerősítsék vagy visszahívják a képviselőjüket? Nem fog-e beleszólni a testület megalakításába és hatalmas, termékeny szelleme sugallt-e már neki valamilyen módot arra, hogyan akadályozhatja meg, hogy valamelyik utódja beleszólhasson? Nem hiszem, hogy van ennél nehezebben megoldható politikai probléma, de meg sem fordul a fejemben, hogy Őfelsége erejét meghaladná ez a feladat. Már annyi megdöbbentő dolgot vitt végbe, hogy nem tudni, van-e olyan, amire nem képes.
Ha az a szándéka, hogy örökéletűvé teszi törvényeit és az eljövendő zsarnokság elé áthághatatlan hatalmat állít, bizonyos, hogy jobbat nem is cselekedhetne. Nagyszerű, bátor és emberi egy uralkodónőben, hogy maga emel gátat az uralkodói hatalom elé!
II. Katalinhoz
Asszonyom! Négy-öt hónappal ezelőtt átadtam Grimm úrnak a Tervezetet egy Egyetem, azaz a tudományok és szabadművészetek nyilvános iskolája számára, amelynek kidolgozására Felséged mindkettőnket felkért. Legelőször is hálámat fejezem ki, hogy így kitüntetett megbecsülésével mindkettőnket, feltételezve, hogy rendelkezünk e nehéz és kiterjedt tárgy megoldásához szükséges tehetséggel és tudással. Nem hiszem, hogy ama kellemetlen körülmények, melyekbe a barátom került, lehetővé tették volna számára, hogy betöltse feladatát, minthogy teljesen és őszintén közöltem velel művemet és ez volna életében az első eset, hogy ne vette volna tekintetbe a véleményemet és dicséretemet, annyira, hogy elrejtette volna előlem a sajátját. A magam részéről megtettem, ami tehetségemből telt, bár ennek ellenére elnézéséért folyamodom és emlékeztetem Felségedet arra, hogy az a "férfiaskodás", amelyet tetteinkből ismer és megbocsát, írásainkba is beszüremkedik. Amikor kéziratomat Grimm úrra bíztam, követeltem, hogy úgy küldje el Önnek, ahogy van, mindenféle hozzáírás és elvétel nélkül, bizonyára így is tett.
A terv azonnali végrehajtása két komoly akadályba ütközik: alig van iskolakönyv és nincsenek tanítók.
Gondolkoztam ezen és úgy találtam, ha az egyik akadály elhárul, a másik nem létezik többé.
Bátorkodom tehát arra buzdítani Felségedet, hogy akadémikusaival és Európa többi részének tudósaival írasson tankönyveket. Ez olyan szolgálat, amelyet valamennyi civilizált országnak tesz és amely öregbíti hírnevét. Ez olyan, a közoktatás tökéletesítésében lényeges dolog, amellyel egyetlen uralkodó sem törődött eddig. Ez egyik oka annak, hogy iskoláink továbbra is elmaradottak és amíg ez az ok fennáll, elmaradottak is lesznek.
Ha jó és anyanyelvre lefordított iskolakönyvek készülnek, Felséged nem lesz többet kénytelen idegen tanítókat hívatni. Saját alattvalói közül kerülnek majd ki ezek. Mindenki, aki képes megérteni egy tankönyvet, képes azt megtanítani a gyerekeknek.
Azt javasoltam, hogy a tudomány és a szabad művészetek tanításához oda kellene kapcsolni e tanok fejlődésének történetét. De úgy vélem, a történeti rész az utolsó leckékbe kell hogy kerüljön, mert ha erre nem ügyelnek, a tanulók semmit sem fognak érteni, vagy rosszul értik a dolgokat.
Bölcs lenne megparancsolni a teológia professzorainak, hogy a vallásoktatást egy vallási türelemről szóló értekezéssel fejezzék be.
Ha az általam megjelölt művek között Felséged nem találja Condillac abbé Nevelési kézikönyvét, annak nincs egyéb oka, minthogy e kiváló oktató kiváló műve, amely ennek ellenére mindeddig csak egyetlen ostoba tanítványt szerzett magának, még nem jelent meg.
Igen hálátlan volnék, ha megfeledkeztem volna az apróbb megbízatásokról, melyekkel Felséged megtisztelt engem. Mi jobbat tehetnék,mint hogy ezeknek szentelem maradék éveimet és maradék értelmemet és alázatosan kérem Felségedet, rendelkezzék velük.
Emlékszik-e még, hogy arra kért, de Gribeauval úr híján, valamelyik "fattyát" küldjem? Kettőt ajánlok közülük. Egy levelemhez csatolt lapon Felséged megtalálja azt a néhány kérdést, amelyre választ szeretnék kapni.
Egy városunkból való "művész" olyan ingaórát készített, amely a csillagrendszer minden mozgását mutatja. Ez a gépezet szemlélteti az égitesteket és jelenségeket és ezzel igencsak megkönnyíti megértésüket. Milyen jól festene ama szép glóbusz mellett, melyet Felséged dolgozószobájában láttam, vagy m ég inkább valamelyik tagintézetben. Különben a "művész", aki az ő irányítása alatt kivitelezte az órát: ez a munkás megtelepedne Szentpéterváron.
Nem küldtem el Felségednek azt a cementet, amelyet bizonyos Picot készített, mert az elvégzett kísérletek nem hozták meg a várt, csodás eredményeket.
A kisasszonyoknak szánt színdarabok el fognak készülni, méeghozzá úgy, hogy nem szándékozom Voltaire magas korát megérni.
Eltökéltem, hogy minden tartozásomat lerovom ama nemzettel szemben, amelynek uralkodónője jótéteményekkel halmozott el saját házamban, méltóságokkal saját államaiban, ahol országa nagyjai olyan fogadtatásban részesítettek, hogy azt csak úgy tudom meghálálni, ha soha nem felejtem el.
A franciák azonban korántsem olyan léhák, mint Felséged képzeli, hiszen Felséged intézményeinek és azok alkotmányának ismertetését általános tetszés fogadta. Óh, Asszonyom, csak azokon múlik, akik bennünket kormányoznak, hogy újra nagy és gyönyörű nemzet legyünk. A szent szikrát, amely a hajnai parázsban pislákol, egyetlen fuvallat fellobbanthatja.
A hírek hivatalosan is megerősítik, hogy a Nagyhercegné terhes. Hadd osztozzam én is abban az örömben, mellyel ez az esemény az Ön szívét eltölti. Felséged elgyen szüntelenül és boldogan nagyérdemű, újra nagy-érdemű és még nagyobb-érdemű, ötször egymás után.
A környezetemben élők, apák, anyák és gyermekek és unokák, akik mind Önnek köszönhetik boldogságukat, a most kezdődő év elején megújítják ama jókívánágokat, melyeket minden nap Felséged felé küldenek. Mi valamennyien azt zengjük kórusban: II. Katalin valamennyi esztendeje épp oly dicsőséges legyen, mint az előzőek voltak, hogy miután ellenségeivel éreztette hatalmát, uralkodása hátralévő idejét hadd fordítsa arra, hogy jóságát éreztesse alattvalóival és az uralkodás magas művésézetéből mutasson példát a mostani és eljövendő uralkodóknak.
A legmélyebb tisztelettel maradok Ő Császári Felsége legalázatosabb, legbuzgóbb és legengedelmesebb szolgája:
Diderot
Párizs, 1775. dec. 6-án
Tartozom egy bókkal Ő Császári Felségének és művészének, Falconet-nak Nagy Péter emlékművének sikeres bronzba öntése alkalmából
Kovács llona fordítása
Leopold von Sacher-Masoch: II. Katalin, a kéj cárnője
(részletek a regényből)
1895 egyik forró nyári délutánján a Carszkoje Szelo-i park egyik sűrű, árnyas csalitját választotta az ifjú festő szabadtéri műteremnek. Karcsú alakján, nemes vonású arcán, izzó fekete szemén első pillanatban meglátszott, hogy olasz. Egy kövön ülve rajzolt, előtte állt modellje, egy csinos, szőke, telt keblű orosz parasztlány, akit a festő, fittyet hányva szégyenlős vonakodására, a közeli libalegelőről hurcolt ide. Hirtelen szétvált a zöldellő múzsaberek lombja, s egy asszony állt előttük, akinek méretei egy holland heringeshordóéval vetekedtek. A falusi Vénusz, ajkán vérfagyasztó sikollyal elszaladt, az olasz festő pedig zamatos, mediterrán káromkodásokat hallott. Közben a női betolakodó keresztbefonta karját kolosszális keblén, megállt a festő előtt és akkorát kacagott, hogy belerengett monumentális teste. Szemlátomást előkelő hölgy volt, be volt púderozva dús haja. Valaha, sok évvel korábban szép lehetett, de alakja most már kifejezetten formátlan volt, elhájasodott arcára mértéktelen bujálkodás nyomta rá bélyegét, csak a szeme maradt lenyűgöző: szép kék szeme volt, ész és merészség sugárzott belőle, pillantásában volt valami parancsoló.
"Melyik ördög hozta önt ide, Madame?" - kérdezte a festő tűrhető franciasággal.
"A kiváncsiság ördöge - felelte az ismeretlen hölgy -, megláttam önt, amint rajzol, s mivel szeretem és támogatom a művészeteket..."
"Ez nagyon szép öntől - vágott a szavába az olasz -, de attól még nem kellett volna elijeszteni a kicsikét, mot aztán nem tudom a képet befejezni."
"Helyette engem fog lefesteni" -válaszolt az óriásnő hanyag fensőbbséggel.
"Még hogy önt? Ezt komolyan gondolja?"
A hölgy bólintott, az ifjú olasz pedig éppoly illetlen, mint amilyen fergeteges hahotában tört ki.
"Tehát nem akar engem lefesteni?" - kérdezte a hölgy, büszke szemöldökét haragvón összevonva.
"Eszem ágában sincs."
"Talán nem vagyok szép?" - kérdezte az ismeretlen asszony utánozhatatlan öntudattal.
"Óh! Ön rendkívül szép - tréfálkozott a festő -, de majdnem annyira kövér, mint amennyire szép."
"Hogyan is hívják magát?"
"Tomasi vagyok" -mondta a festő, vállat vont és összecsomagolt.
"Láthatólag nem tetszem önnek - így az ismeretlen asszony-, de nem tesz semmit, ön tetszik nekem és le fog engem festeni, adieu." Kegyesen biccentett és továbbsétált. Az ifjú olasz messziről követte, majd a lugasban, ahová befordult, meglátta barátját és honfitársát, Boschit,akivel együtt utazott Oroszországba, hogy ott - a francia filozófusokhoz és az olasz énekesekhez hasonlóan - szerencsét próbáljanak a könnyelmű II. Katalin cárnő fényes udvarában. Elmesélte kalandját, s még javában kacagtak a női szörnyetegen, aki az ifjú olasz ecsetjével akarta megörökíteni magát, amikor egy gárdatiszt lépett hozzájuk , s megkérdezte, melyikük Tomasi, a festő.
"Én vagyok az"- így az ifjú.
"Azt a parancsot kaptam, hogy önt a palotába kísérjem" - mondta a tiszt.
"Engem? Ki adott ilyen parancsot?"
"Őfelsége, a cárnő, személyesen."
A mázsányi súlyú női despota dolgozószobájába hívatta Prozatovát, miközben fel-alá togyogott, mint egy dühös kacsa.
"Bon soir, kedveském! - szólt udvarhölgyéhez. - Mondja csak, mi lett azzal az olasz festővel, akit tavaly nyáron a himlő meggátolt abban, hogy engem lefessen?"
"Megvolt...megvan... meglesz..." - dadogott a cárnő bizalmasa leírhatatlan zavarában.
"Azzal vádolják önt, ma chére, hogy az ön szentpétervári házában tartják fogva" - csapott le az uralkdónő, ujjaival az ablakon dobolva ingerütlten.
"Miért tartanám fogva?" - kérdezte Protazova kényszeredett mosollyal.
Katalin odalépett hozzá, hosszan fürkészte átható,kék szemével udvarhölgye arcát. - "Még ön kérdezi?"
"A legjobb akarattal sem tudom kitalálni" - felelte a kegyencnő, aki valamelyest visszanyerte nyugalmát.
"Azt mondják önről, hogy az ő festményeivel díszítette a palotáját" - folytatta a cárnő.
"Úgy van" - sóhajtotta Protazova megkönnyebbülten.
"Ezek szerint tudja, hol tartózkodik."
"Igen."
"Nagyszerű. Adok önnek három napot, hogy ezt a - mi is a neve -, hogy ezt a festőt előkerítse. Le fog engem festeni, mert ez az óhajom és nem szeretném, ha ön a legkisebb hanyagságot tanúsítaná, vagy szándékom útjába állna. Bon soir!"
Azzal a felbőszült cárnő eleresztette minden ízében reszkető kegyencnőjét, aki tüstént gyaloghintóba szállt és az öreg paraszt majorjához vitette magát, akinél- akárcsak tavaly - Tomasinak és Boschinak szállása volt.
"Én vagyok a legszerencsétlenebb asszony a világon!" - kiáltotta, átlépve a kunyhó küszöbét, ahol a két festő lakott.
"Mi történt?" - kérdezte Tomasi ijedten.
"A cárnő - nem tudom, hogyan juthatott ön újból eszébe - mindenáron le akarja festetni magát önnel" - adta hírül a megrettent szépség. - "Megparancsolta, hogy három napon belül vigyem el önt hozzá. Kegyvesztettség és száműzetés jut osztályrészemül, sőt talán annál is több."
Tomasi gondolt egyet: "Akkor hát Isten nevében lefestem azt a szörnyeteget."
"De a himlő! Ha észreveszi, hogy ön nem ragyás, rájön, hogy becsapta! Ó rettenetes, ha megharagszik, kegyetlen, kérlelhetetlen!" - sóhajtott fel a szépasszony.
"A kutyafáját!" - dünnyögte Tomasi.
"Van egy jó ötletem! - szólalt meg Boschi, aki mindeddig gondolataiba mélyedt. - Nézzék meg az én pofázmányomat! Teljesen szétmarta a himlő. Még a bal szemem is ráment. Termetre nagyjából olyan vagyok, mint Tomasi, ha én játszom a cárnőnél az ő szerepét, mindannyian jól járunk.
Az önök idiljét nem zavarja meg senki, én pedig ne legyek Adriano Malefuzzi Boschi, ha nem csinálom meg a magam szerencséjét ebben a különös udvarban!"
"Boschi, te pompás fickó vagy! - kiáltotta Tomasi. - Egy igazi zseni vagy, mindig is mondtam!"
"Meg vagyunk mentve! - ujjongott Protazova. Már holnap este bemutatom önt a cárnőnek. Szedje össze minden ravaszságát és vakmerőségét, amelyből bőven kijutott önnek és legyen úrrá éppoly veszélyes, mint amennyire Isten kegyelméből való uralkodónőnkön."
Másnap a nevetségesen fölcicomázott Boschit Protazova bevezette a cárnőhöz, aki egy párnázott karszékben ült, lábát zsámolyon nyugtatta, s egy új francia könyvet olvasgatott. Hosszan fürkészte a festőt, megmosolyogta toilette-jét, amely éppolyan tarka volt, mint a festékes ládikája.
"Ön volna Tomasi, a festő? - kérdezte.
"Igen, felség."
"Szinte rá sem ismerek önre. Nagyon rég volt, hogy utoljára láttam."
"Óh! A felséges asszony túlságosan kegyes legalázatosabb szolgájához - felete Boschi otromba térd-főhajlással -, felséged nem akarja azt mondani, hogy időközben úgy szétrágott ez az ocsmány ragya, hogy legjobb barátom, Boschi, a festő is alig ismer meg."
"Őszintén szánom önt balsorsa miatt - hajtotta be könyvét II. Katalin - , ön csinos fiatalember, igen, rendkívül csinos, minden túlzás nélkül állíthatom. Önt első pillantásra meg lehetett kedvelni."
"Most pedig úgy találja felséged, hogy afféle szörnyeteg lett belőlem - kiáltotta Boschi -, de remélem, hogy egy olyan kivételes géniuszú hölgy, mint felséged, e balszerencse miatt nem fog teljesen megfosztani kegyétől."
"Az volt a kívánságom, hogy fessen képet rólam" - szólt a cárnő.
"Óh! Ne mondjon le kívánságáról, felséges asszony! - könyörgött Boschi.- Talán remélhetem, hogy méltónak talál arra a rendkívüli kegyre, hogy az én ecsetem által örökíttessenek meg a világ legszebb asszonyának bájai!"
"Erről a kérdésről annak idején kissé másként vélekedette" -mosolyodott el a cárnő.
"Akkoriban még nem tanulmányoztam kellő alapossággal Rubenset - vallotta be Bosch-, de most esküszöm, hogy nincsen olyan asszony, akinek bája vetekedhetne az önével, felség, s ne legen Tomasi a nevem, ha nem beszélek igazat!"
"Jó, hát akkor fesse meg a képemet" - egyezett bele II.Katalin, s Boschi túláradó hálálkodással omlott lába elé, csókolgatvan kegyesen a feléje nyújtott kis kövérkés kezet.
"Csakhogy én nem portrét akarok, hanem valamilyen mitológiai képet" - folytatta a cárnő. A fűzőktől és mgas sarkú cipőktől eltorzított alakú rokokó hölgyek hiúsága volt ez: lengén öltözött istennők szerepében óhajtottak feszíteni a vásznon.
"Természetesen mitológiai kép lesz - ujjongott a ravasz talján, még mindig az északi Szemiramisz előtt térdepelve - és ahogy így magam előtt látom felségedet, felséged ellenállhatatlan és mérhetetlen szépségében, úgy vélem, felséged csakis a szerelem istennője lehet, senki más. Nagyalakú képet fogok festeni Paolo Veronese Véusz és Adoniszának modorában, amely a velencei PalazzoManfreiben látható."
"Igen, de honnan kerít Adoniszt a képhez, kedves Tomasi? - sóhajtott fel a cárnő. - Káre, hogy a himlő úgy tönkretette önt, ön csodálatos adonisz lett volna. Óh! Milyen szép fiú is volt, maga szegény ördög!" - Kezét a festő vállára tette gyöngéden.
"Ezen sajnos nem segíthetünk, felség - így Boschi -, de majd keresek megfelelő modellt, bízza csak rám."
Boschi már másnap hozzákezdett a festéshez. Felvázolta az egész jelenetet, majd elkezdte a cárnőt festeni. Nehéz feladat volt, de kiválóan megoldotta, hogy jó portrét is fessen, s ugyanakkor egy csábos szépségű nőt is varázsoljon a vászonra. A képen II. Katalin legalább harminc évvel megfiatalodott, s visszanyerte mindama báját, amelyet akkoriban birlalhtott, amikor a vörös kocsmánál tölgyfaleveles csákóban férje, II. Péter cár ellen vezette a fellázított csapatokat. Nagyon elégedett volt az eredménnyel: alig tudott megválni a képtől, amikor Bochi hazavitte, hogy Adoniszt is ráfesse, aki, egyelőre csak néhány merész vonással odavetve, Vénusz lábánál hevert. Ősz volt már, az udvar rég visszatért Szentpétervárra, amikor a festmény elkészült. Boschi a képet a Téli Palota egyik termében akasztotta ki, s kérte a cárnőt, jöjjön és tekintse meg. II. Katalin oly gyorsan jött, amennyire csak terjedelmességétől telt. Boschi elhúzta a képet rejtő függönyt, Katalinból az ámulat szakadt ki. "Pompás! - kiáltotta. Ragyogó! Tomasi, ön kiváló művész! Hanem ez az Adonisz, ez az ifjú, aki édes szépségével párját rikítja, ugya csak az ön képzeletének szülötte?"
"Korántsem - felelte Bochi szárazon. - Ez az Adonisz, felség hs-vér ember és Platon Cubovnak hívják."
"Lehetetlen! - kiáltotta II. Katalin a képre meredve , ön legalábbis nagyon sokat szépített rajta."
"A legkevésbé sem - így a festő -, s erről felséged saját szemével is megegyőződhet."
"Igen, én is ezt akarom - szólt a cárnő leírhatatlanul felizgulva -, s még ma, sőt most, rögtön!"
Amikor Boschi, karján a szép Cubovval, belépett a terembe, ahol a cárnő még mindig a képet bámulta megbűvölten, Katalinnak elakadt a lélegzete,majd így dadogott hol a vásznon ékeskedő Adoniszt, hol az előtte piruló ifjat, falva mohó tekintetével:"Igaza van, Tomasi, ez itt valóban Adonisz, egy az egyben."
Majd odalépett Cubovhoz, aki alázatosan letérdelt elé, s így szólt hozzá, megpaskolva rózsás orcáját: "Ön, fiatalember, nagyon tetszik nekem, s ha szellemi képességei nem állnak túlságosan erős ellentétben testi szépségével, akkor meg fogja csinálni a szerencséjét, ezt én mondom önnek, én, a cárnő." Kegyes mosollyal nyújtotta kezét, melyet Cubov hevesen szorított ajkához.
A cárnő felsóhajtott: első pillantásra halálosan beleszeretett Cubovba, de bármennyire el is tudott gyengülni ez a hatalmas nő, saját méltóságát és koronájának ragyogását sohasem tévesztette szem elől, s a világért sem engedte volna, hogy kegye révén bármelyik jelentéktelen férfi befolyással lehessen az állam sorsára.
Így hát elküldte Cubovot Protazovához, akinek megparancsolta, hogy kerüljön ezzel az Adonisszal minél bizalmasabb viszonyba, s így fürkéssze ki tehetségét, személyiségét és jellemét, majd mindezekről számoljon be neki.
Cubov rendkívüli szépsége Protazovára éppen olyan benyomást tett, mint a cárnőre. Az ifjú, nagyvilági hölgy eleinte nem talált szavakat, mert amikor egy rajongó kisleány gyermeki mozdulataival helyet mutatott neki maga mellett a díványon, arcába szökő vére híven mutatta érzelmi hőfokát, s amikor Cubov, aki egyedül találta magát a bájos és őt szintúgy elbűvölő nővel, megérintette a kezét, az minden ízében reszketni kezdett. Ámor nyila Protazova szívét éppúgy megsebezte, mint a felséges úrnőjét.
A jelentés, amelyet Szofija Protazova nyolc nappal később átadott a cárnőnek Platon Cubovról, oly kedvező volt, hogy II. Katalin rögvest ezredessé léptette elő az Adoniszt és lakosztályt jelölt ki neki a palotában. Ettől fogva mindennap együtt volt a két nővel, akik egymással versengve halmozták el őt kedvességük jeleivel. Boschi, az ál-Tomasi valóban megcsinálta szerencséjét: II. Katalin jelentős honoráriumot fizetett neki Vénusz és Adonisz képéért, s további mitológiai jeleneteket rendelt tőle, Platon Cubov portréjával együtt.
Márton László fordítása
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézetek |
|
|
|
Címkék: közreműködésével, szabadművészetek, dolgozószobájába, palotaforradalom, tisztességtudást, megkönnyebbülten, elégedetlenséget, legengedelmesebb, ellenállhatatlan, ábrándozásaimat, csillagrendszer, legtárgyszerűbb, szentpéterváron, bársonyborítású, szentpétervárra, kegyvesztettség, jótéteményekkel, időveszteséggel, regényfordítást, professzorainak, személyeskedést, akadémikusaival, megbízatásokról, parasztfelkelés, fellobbanthatja, osztályrészemül, kisasszonyoknak, megbecsülésével, biztosíttassék, intézményeinek, megfeledkeztem, megparancsolni, vallásoktatást, megparancsolta, tanulmányoztam, megjelenésekor, annyira áhított, anhalt-zerbsti herceg, palotaforradalom ekkor, mindössze néhány, harmincnégy éven, paraszti elégedetlenséget, végtelenül egyszerű, könyv megjelenésekor, kormányzat felismerte, könyvnyomtatás hasznosságát, gondolkodás tilalma, szabad könyvnyomtatás, kiadványok ellenőrzését, közrendészeti hivatalra, lelket mérgező, legnagyobb kárt, Zirkuli Péter, Helikon Kiadó, Alekszandr Ragyiscsevé, Alekszandr Ragyiscsev, Utazás Pétervárról Moszkvába, Ezek II, Trócsányi György, Cárnő Őfelsége, Denis Diderot, Katalin Császári Felségéhez, Bátorkodom Császári Felségének, Fölhozhatom Felségednek-, Császári Felségét, Császári Felsége, Császári Felségének, Falconet-nak Nagy Péter, Carszkoje Szelo-i, Adriano Malefuzzi Boschi, Boschit Protazova, Paolo Veronese Véusz, Téli Palota, Platon Cubovnak, Amikor Boschi, Cubovot Protazovához, Szofija Protazova, Platon Cubovról, Platon Cubov, Márton László,
|
|
Offline
